Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Éljen a nőnap, a sportcsarnokba az összes pesti asszonyt!

Sokan a szocializmushoz kötik a nőnapot, részben okkal: noha a dátum az 1857. március 8-i New York-i munkásnősztrájk időpontjából adódik, tehát sem időben, sem földrajzilag nem kapcsolható a keleti blokkhoz, tény, hogy Magyarországon a szocializmus éveiben terjedt el és vált nagyszabású programmá. Talán kissé túlzás vagy legalábbis pontatlanság az 1949-es filmhíradó narrátorától a kijelentés, hogy erre a napra Budapest összes asszonyát bezsúfolták a Sportcsarnokba, az viszont biztos, hogy aki ott volt, személyesen is meghallgathatta a nevében némi ellentmondást hordozó Nőszövetség-főtitkár Jóboru Magda ünnepi beszédét, és azzal a boldogító tudattal térhetett haza, hogy az ő vállára is súlyos felelősség nehezedik.

0 Tovább

Nem volt, mégis van: Facebook-hirdetés a hatvanas évekből

Tudjuk, hogy volt olyan kor - egyébként nem is régen -, amikor még tévé is alig volt, nemhogy Facebook, Skype és hasonlók. Mennyivel jobb ma - mondhatnánk, de árnyalnunk kell rögtön a kijelentést, hiszen az internetre épülő alkalmazások túl későn érkeztek ahhoz, hogy az újsághirdetések és plakátok talán legbájosabb korszakában reklámozhassák őket. Történelmi hiánypótlás következik.

0 Tovább

Az ünnep, amikor a melós hozzáérhetett az üzem jónőjéhez

Mi volt a közös a kisiparban és a nagyüzemben? Az, hogy nagy eséllyel mindkét vállaltnál volt legalább egy jónő, ha nem a szalag mellett vagy a gép mögött, akkor a meón, a konyhán, a titkárságon. A nők szempontjából a szerencsés arány az volt, ha ők voltak kevesen - ideális az egy nő, hiszen ő értelemszerűen a legjobb nő is, pozíciója már összesen két nő esetén is veszélybe kerülhet -, kevés nő esetén viszont sok férfi inkább csak vágyakozhatott akár csak egy érintésükre is. Kivéve azt az ünnepi alkalmat, amikor közös fotózás volt, és nem hogy szabad volt a közelükbe kerülni, hanem a fényképész kifejezetten utasította is őket erre.

Első képünk szereplőit már a fotós is úgy állította be, hogy pontosan középre kerüljön a jónő, elégedett is a mögé húzódó két fiatalember arckifejezése.

0 Tovább

Gratulésün Dévid Hesszelhofnak Tibi bácsitól

Dévényi Tibi bácsinak sok mindent köszönhetünk. Például ő volt az egyik úttörője a product placementnek - gondoljunk csak Pataky Attila mágikus átváltozására -, gyerekek százainak teljesítette kívánságait - most ne firtassuk, hogy azért némi sugallatot kaptak a műsorkészítőktől, pontosan mit is kívánjanak -, meg hát a Lemezlovas dala nélkül is boldogtalanabb lenne az életünk.

És ő trabantoztatta meg David Hasselhoffot a budapesti Fashion Streeten, ami önmagában sem kis teljesítmény, de az alábbi videó számos finom részlettel fokozza az élményt.

0 Tovább

Bajban van? Vegyen francia autót valutáért!

Hiába az Autószöv jó szándéka, az 1990-es hirdetés után nem sokkal ők maguk is elég nehéz helyzetbe kerültek: bár az autóelosztásért évtizedekig felelő Merkúr hivatalosan még 1995-ig húzta, de a rendszerváltás után nem sokkal drasztikusan visszaesett az egykori szocialista autók értékesítése, úgyhogy a garanciális javítás egyre kisebb üzlet lehetett, és hát a valutáért kínált autókra sem lehetett akkoriban már jövőt építeni.  Persze az is lehet, hogy a hanyatlás előbb kezdődött, az üzemek sorszámából legalábbis úgy tűnik, mintha az Autószövnek sem öt üzeme lett volna korábban…

Nincs már garanciális szociautó-javító, van viszont Retró Facebook-csoport! Csatlakozz!


0 Tovább

Retro

blogavatar

Soha nem létezett semmiféle "azok a régi szép idők". Mindig is csak a mindennapok voltak. (Kurt Vonnegut) Úgyhogy ez egy teljesen mindennapi blog.

Utolsó kommentek