Sokan a szocializmushoz kötik a nőnapot, részben okkal: noha a dátum az 1857. március 8-i New York-i munkásnősztrájk időpontjából adódik, tehát sem időben, sem földrajzilag nem kapcsolható a keleti blokkhoz, tény, hogy Magyarországon a szocializmus éveiben terjedt el és vált nagyszabású programmá. Talán kissé túlzás vagy legalábbis pontatlanság az 1949-es filmhíradó narrátorától a kijelentés, hogy erre a napra Budapest összes asszonyát bezsúfolták a Sportcsarnokba, az viszont biztos, hogy aki ott volt, személyesen is meghallgathatta a nevében némi ellentmondást hordozó Nőszövetség-főtitkár Jóboru Magda ünnepi beszédét, és azzal a boldogító tudattal térhetett haza, hogy az ő vállára is súlyos felelősség nehezedik.